Wayang a Budapest Bábszínházban

2012. április 18.

Április 20-án 15 órakor Dus Polett a tradicionális indonéz árnybábjátékból, a wayangból táplálkozó produkcióját mutatja be a Budapest Bábszínházban.

Az előadandó történet főszereplője Kembang Melati, azaz Jázminvirág hercegnő. A jávai mese az ő szerelmének viszontagságairól számol be. Egy csodálatos képzeletbeli, magával ragadó világ rajzolódik ki előttünk a vásznon és a táncosok révén a vászon előtt. Az előadást elő gamelánzene kíséri, ami még lebilincselőbbé teszi az előadást.

A magyarországi publikum számára ritkán kínálkozó alkalom, hogy ezzel a különleges előadásmóddal megismerkedhessen. Az együttes vezetőjének személye pedig egyúttal azt is garantálja, hogy a néző nem csak a különleges atmoszféra bűvöletében oldódik majd fel, hanem egyúttal eszmei téren is gazdagodik majd.

Dus Polett rádiósként és zenészként is ismert lehet az olvasó számára, azonban talán legkülönlegesebb tehetsége a jávai mesemondás ezen ősi formájához kapcsolódik. Miután a jávai bábművészet fortélyait annak őshazájában megismerte, az ismereteit most az európai közönség számára is befogadható formában tárja a közönség elé, magyarul!

A bábelőadást kísérő zenekar vezetője Szilágyi Péter, aki szintén Közép-Jáván tanulta a tradicionális jávai gamelánt, nem kevesebb mint öt évig.

Az előadást különlegesé teszi továbbá, hogy táncosokat is használ a történetben lezajló lelki folyamatok ábrázolására (mely elem nem szerepel az eredeti jávai wayangban). A táncosok a Nyugat-Jáváról származó Irda Risdiarti, és a táncművészetet szintén Jáván elsajátítió Urbán Szibilla.

Az előadásra a jegyek a helyszínen, 800 Ft-ért válthatók meg.

 

A pálmaolaj a természetből jön. Az olajat a pálma gyümölcséből hőkezelés, kivonás és tisztítás útján nyerik.
Teljes kihasználtság mellett hektáronként 7-10-szer több olajat nyerhetünk ki más növényi olajhoz viszonyítva. A pálmaolajnak számos előnye van a többi növényi olajhoz képest a tartósítási eljárásban is.
A Bank Indonesia 50 bázisponttal, 6, 5-ről 7%-ra emelte a referenciarátáját
„A nemzetközi közösség nem hagyhatja, hogy Szíriában még inkább romoljon a helyzet. Amennyiben bebizonyosodik a vegyi fegyverek használata, ez a legmélyebb pontja a szíriai konfliktusnak”, mondta Marty Natalegawa külügyminiszter egy sajtóközleményben, melyet Indonézia állandó ENSZ Képviselete adott ki New Yorkban, idézte az ANTARA, az Indonéz Hírügynökség.
Susilo Bambang Yudhoyono kész bejelenteni egy gazdaságpolitikai csomagot, hogy megelőző lépésként kezelje az esetleges gazdasági problémákat az országban.
Address: 1068 Budapest, Városligeti fasor 26. | TÉRKÉP |
Phone: (+36-1) 413 3800 Fax: (+36-1) 322 8669
E-mail: embassy@indonesianembassy.hu