Indonézia tengeri erőforrásai évi 1200 milliárd dolláros potenciállal bírnak

2013. július 11.

„Optimális esetben Indonézia 1200 milliárd dolláros bevételt hozhatnának az országnak a tengeri területei, a jelenlegi teljes állami költségvetés kilencszeresét – mondta Sharif Cicip Sutardjo tengeri és halászati ügyekért felelős miniszter.

A minisztérium a hatalmas potenciál kihasználásának érdekében az Indonéz Tengerészeti Tanácson keresztül próbálja a tenger által nyújtott lehetőségeket bevezetni az indonéz köztudatba. A tanács és az Indonéz Nemzeti Könyvtár között már meg is született egy megállapodás, ami biztosíthatja, hogy minél több emberhez eljussanak az ezzel kapcsolatos információk.

„A saját országunkról való gondolkodás alapvetően meg kell, hogy változzon. A szárazföldre alapozott gazdaság helyett, egy tenger-központú gazdasággá kell válnunk” – mondta a miniszter.

Az Óceánok Élelmiszerbiztonsági és a Kék Növekedés Ázsiai Konferenciáján (The Asia Conference on Oceans, Food Security and Blue Growth), melyet Június 18-30-a között tartottak Balin, egy hét pontos közös stratégiában egyeztek meg a résztvevő országok képviselői. Az ázsiai együttműködés fejlesztéséből az egész régió profitálhat. A technológiai áramlás és a szektorokon is átívelő információcsere segíthet tartalommal megtölteni az integrált régiós szabályozást.

„A remélt társadalomgazdasági előnyök előmozdításáért a tengeri és partmenti erőforrások fenntartható hasznosításának finanszírozási lehetőségeit fel kell mérnünk. Ez jelenti a ’kék gazdaság’ egyik alappillérét.” – mondta Sutardjo.

Kiemelte még, hogy a tervezett fejlesztések során Ázsiának számolni kell olyan nehézségekkel is, mint a tengervíz minőségének fenntartása, az élelmiszer gazdaság rugalmassága, a szegénység és a klímaváltozással szembeni alkalmazkodóképesség.

 

 

 

 

 

 

A pálmaolaj a természetből jön. Az olajat a pálma gyümölcséből hőkezelés, kivonás és tisztítás útján nyerik.
Teljes kihasználtság mellett hektáronként 7-10-szer több olajat nyerhetünk ki más növényi olajhoz viszonyítva. A pálmaolajnak számos előnye van a többi növényi olajhoz képest a tartósítási eljárásban is.
A Bank Indonesia 50 bázisponttal, 6, 5-ről 7%-ra emelte a referenciarátáját
„A nemzetközi közösség nem hagyhatja, hogy Szíriában még inkább romoljon a helyzet. Amennyiben bebizonyosodik a vegyi fegyverek használata, ez a legmélyebb pontja a szíriai konfliktusnak”, mondta Marty Natalegawa külügyminiszter egy sajtóközleményben, melyet Indonézia állandó ENSZ Képviselete adott ki New Yorkban, idézte az ANTARA, az Indonéz Hírügynökség.
Susilo Bambang Yudhoyono kész bejelenteni egy gazdaságpolitikai csomagot, hogy megelőző lépésként kezelje az esetleges gazdasági problémákat az országban.
Address: 1068 Budapest, Városligeti fasor 26. | TÉRKÉP |
Phone: (+36-1) 413 3800 Fax: (+36-1) 322 8669
E-mail: embassy@indonesianembassy.hu