A miniszter kipróbálta Indonézia első elektromos sportkocsiját

2013. január 14. | Forrás: Antara News

Az Állami Vállalatok Minisztériumának vezetője, Dahlan Iskan tartóstesztnek vetette alá a Tucuxi névre keresztelt piros színű autót.

A Tucuxi a tesztút során 400 km-t tett meg négy óra alatt a közép-jávai Tawangmanguból a kelet-jávai Magetanba. Az utat gyakori emelkedők nehezítették, melyek elérték az 1300 méter tengerszint feletti magasságot is.

Az autó (mely nevét egy dél-amerikai delfinfajról kapta) megépítése 1,5 milliárd rúpiába került (34 millió forint). Megépítését egy yogyakartai műhelyben végezték, a tervezésért pedig Danet Suryatama felelt,. Egy indonéz, aki korábban a Chrysler alkalmazásában állt. Az autóról elmondható, hogy nemcsak küllemében sportos, teljesítménye is a benzines sportkocsikéhoz hasonló.

Iskan elmondta, hogy az állami költségvetést terhelő benzinártámogatás és a fosszilis energiahordozók okozta környezeti, egészségi károk miatt Indonéziának törekednie kell az elektromos közlekedés fejlesztésére.

A miniszter korábban bemutatott egy elektromos városi kisautót is, mely azóta átesett a szükséges kötelező tesztelésen és finomításokon. Várhatóan e modell tömeggyártását még ezévben megkezdik.

 

 

A pálmaolaj a természetből jön. Az olajat a pálma gyümölcséből hőkezelés, kivonás és tisztítás útján nyerik.
Teljes kihasználtság mellett hektáronként 7-10-szer több olajat nyerhetünk ki más növényi olajhoz viszonyítva. A pálmaolajnak számos előnye van a többi növényi olajhoz képest a tartósítási eljárásban is.
A Bank Indonesia 50 bázisponttal, 6, 5-ről 7%-ra emelte a referenciarátáját
„A nemzetközi közösség nem hagyhatja, hogy Szíriában még inkább romoljon a helyzet. Amennyiben bebizonyosodik a vegyi fegyverek használata, ez a legmélyebb pontja a szíriai konfliktusnak”, mondta Marty Natalegawa külügyminiszter egy sajtóközleményben, melyet Indonézia állandó ENSZ Képviselete adott ki New Yorkban, idézte az ANTARA, az Indonéz Hírügynökség.
Susilo Bambang Yudhoyono kész bejelenteni egy gazdaságpolitikai csomagot, hogy megelőző lépésként kezelje az esetleges gazdasági problémákat az országban.
Address: 1068 Budapest, Városligeti fasor 26. | TÉRKÉP |
Phone: (+36-1) 413 3800 Fax: (+36-1) 322 8669
E-mail: embassy@indonesianembassy.hu