Indonézia kedvezményeket biztosít az energiaipari befektetőknek

2012. október 16. | Forrás: Antara News

Az energia szektorban befektetők részére az indonéz kormány kedvezményeket ajánl fel.

A kőolaj és földgáz alapú energiatermelés drágulása miatt Indonézia a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű kihasználására törekszik. Ennek érdekében a szükséges technológiákkal rendelkező befektetőket szeretnék az országba csábítani különböző kedvezményekkel.

Jero Wacik, energia- és ásvány-ügyi miniszter  a 12. Gasex (Gas Information Exchange) konferencián elmondta, hogy Indonézia óriási potenciállal rendelkezik a geotermikus-, tengeráramlási-, nap- és a biomasszából nyert energia terén egyaránt. Ezek fejlesztéséhez azonban szükség van a kitermelésben jártas nemzetközi cégek megjelenésére a piacon.

Wacik elmondta, hogy amennyiben a megújuló energiaforrások felhasználásának arányát sikerül növelni, a jelenlegi gáz és kőolajexport tovább folytatódik, azonban ennek hiányában az exportot korlátozni kell majd a belső fogyasztás javára.

A befektetőkkel szemben csak négy követelményt fogalmazott meg a miniszter: tevékenységükkel hozzá kell járulniuk a gazdaság, valamint a jólét növekedéséhez, végül állásokat kell teremteniük. Amennyiben ezek megvannak, a kormány kedvezményekkel és a szükséges inrastruktúra fejlesztésekkel segíti a befektetőket.

Wacik felvilágosítást a British Petroleum nyugat-pápuai gázkitermelésének helyzetéről is. A szerződés újratárgyalása után a brit cég a korábbi 100% helyett immáron csak 60%-át fogja exportálni a kitermelt földgáznak, tekintettel Indonézia megnövekedett belső felhasználási igényére.

 

 

A pálmaolaj a természetből jön. Az olajat a pálma gyümölcséből hőkezelés, kivonás és tisztítás útján nyerik.
Teljes kihasználtság mellett hektáronként 7-10-szer több olajat nyerhetünk ki más növényi olajhoz viszonyítva. A pálmaolajnak számos előnye van a többi növényi olajhoz képest a tartósítási eljárásban is.
A Bank Indonesia 50 bázisponttal, 6, 5-ről 7%-ra emelte a referenciarátáját
„A nemzetközi közösség nem hagyhatja, hogy Szíriában még inkább romoljon a helyzet. Amennyiben bebizonyosodik a vegyi fegyverek használata, ez a legmélyebb pontja a szíriai konfliktusnak”, mondta Marty Natalegawa külügyminiszter egy sajtóközleményben, melyet Indonézia állandó ENSZ Képviselete adott ki New Yorkban, idézte az ANTARA, az Indonéz Hírügynökség.
Susilo Bambang Yudhoyono kész bejelenteni egy gazdaságpolitikai csomagot, hogy megelőző lépésként kezelje az esetleges gazdasági problémákat az országban.
Address: 1068 Budapest, Városligeti fasor 26. | TÉRKÉP |
Phone: (+36-1) 413 3800 Fax: (+36-1) 322 8669
E-mail: embassy@indonesianembassy.hu